Szinopszis:
Manapság nem megy a kommunikáció, mert a sekélyes a szókincs, alacsony az olvasási és önkifejezési kultúra. Tény, hogy a kétértelműség varázsa uralkodik a legtöbb párkapcsolatban, amely elfedi az őszinteséget, és látszatszabadságot nyújt: "...én azt hiszem, hogy ő azt hiszi, miközben nem úgy tudta, és mást gondoltam arról, amit ő hisz... Egyébként meg nem mondta..." Vajon igaz lehet az, hogy nem beszélni kell róla, hanem csinálni? Igaz lehet, hogy "nehogy már én mondjam meg neki, mit csináljon", mert egy jó pasinak/nőnek azt tudnia, éreznie kell? Vajon romantikusabb az az összebújás, amelyet nem előzött meg semmilyen beszélgetés, hanem úgymond kitalálták egymás gondolatát? Vajon valóban tudnunk kell, mire vágyik és gondol a másik? Taktikázni kell-e, vagy nyílt, egyenes kommunikációt gyakorolni? Hol a határ az őszinteség és a nyers, bántó szókimondás között? Vajon mi lehet a feladat, ha azt szeretnénk, hogy az együttlét, tartós és tartalmas legyen az ágyon kívül is, és hogyan lesz mindebből társkapcsolat, később család? Nem állítjuk, hogy ez a könyv minden feltett nyitott kérdésre megadja a választ, de mindenképpen keresi a megfelelő utakat!